A címbeli kérdéshez kapcsolódva: Mit meg nem tennének értünk lányokért, nőkért a fiúk, férfiak? Tovább menve – most azonban már nem úgy általában kérdezem, hanem a szexre fókuszálva, hogy: Mit meg nem tennének értünk lányokért, nőkért a fiúk, férfiak, hogy végre „leolvadjon” rólunk a bugyikánk? Ha mindent azért nem is (ne reménykedjünk hiába!), azért elég sokat. Hogy nem miértünk, mert mi érdekünk fűződne a bugyikánk „leolvadásához”? Jogos kérdés, bár vitathatatlanul tendenciózus, de kétségtelen, hogy jóval többen próbálkoznak az említett dologgal, mint szeretnénk, köztük olyanok is, akiktől a hideg is kiráz bennünket, és már a pillantásuktól is az erényövünk után nyúlunk. (Valahol ott lehet a dildónk mellett, nem?)
Természetesen léteznek kifejezetten jóleső és izgis bugyika „leolvasztásos” kísérletek és akciók is (hogy a továbbiakról itt és most ne legyen szó, szemérem, meg satöbbi). De sajnos vannak – még jó, ha nem személyesen bennünket ért abúzus(ok) okán – gyanúra okot adó próbálkozások. Nem is az olyan egyértelműen durva és primitív stratégiákra, taktikákra és akciókra gondolok, amilyenek – például – a PUA „ideológián” alapulnak, amelyek nyíltan és brutálisan szexualizálják és dehumanizálják a lányokat, nőket. Mivel ezeken azért még a nem éppen IQ-bajnok csajok is átláthatnak, a PUA-gecik(!) lassan kezdenek „kimenni a divatból”. (A PUA magyarul pick-up artist, még magyarabbul csajozó „művész” – legmagyarabbul olyan geci, aki „művészi” szinten machiavellista a balfasz lányok, nők átbaszásában, leigázásában…)
A pina utáni sóvárgás szerencsé(nk)re nem divatkérdés, sosem megy ki a divatból. Ahogy a „sündörgés” sem, amit szintén lehet művészi szinten, jóleső érzéseket kiváltva művelni. Ennek alapfeltétele, hogy a pina után sóvárgó hiteles legyen. Vagy legalábbis annak tűnjön, ha netán tán (Isten ne adja, meg satöbbi) nem őszinte érdeklődés és nem (csak neki) jó szándék motiválja a „sündörgését”. Ilyenkor jönnek a szoftosabb, pszichés alapú geciségek. Ezek is „piackutatással” kezdődnek, lényegében azzal, hogy milyen hamissággal tudják az „őszinte” érdeklődést elhitetni az arra vágyó nőkkel. Ekkor jön az „Én vagyok, aki neked kellek!” attitűd, és ennek különféle divatirányzatai.
Igen, jól olvastad: divatirányzat. A legújabb – ami egyben popkulturális jelenségként értékelhető, amelyet a közösségi média, főleg a TikTok teremtett meg –: a „performatív férfiak”. (Születési nevükön: performative males.)
Igazából már a „rájuk ragasztott” nevük is árulkodó lehet, azért is „ragasztották rájuk”, mert lehet olyan érzésünk, hogy „szimpla” performansz, amit ezek a trendi soft boyok a „kedvünkért” bemutatnak, hogy a bugyikánk „leolvadjon” rólunk. Ezek az érzékeny fiú(cská)k olykor annyira „feministák”, hogy már irigykedhetünk rájuk, olyan szinten utálkoznak a toxikus alfahímségtől, hogy mi sem tudnánk jobban, akkora lelkük van, hogy a farkuk zérónulla-semmiség ahhoz képest. Matcha latte-val kínálnak bennünket a kávézóban, Bell Hooksról és/vagy Sylvia Plath-ról kezdeményeznek diskurzust, miközben gyöngynyakláncukkal játszadoznak graciőz femininitással. Olyan szép, hogy igaz sem lehet! Hát ez az, vagyis hogy ezzel vádolják őket, azok, akik szerint mindez színjáték azért, annak érdekében, hogy bugyika le, farkuk be…
De ne, ne vegyük már be! (Ahogy a farkukat se!)
