Azt hiszem, súlyos érzelmi defektus áll fenn annál, akinek egy – jelen esetben egy fotón látható – hamvas leányarcról a romlottság, erkölcstelenség jut eszébe, aki cinikusan mocskolódva rontja meg a bájos szűziességet. Mert hiszen mi másról is van szó, mint beleérzésről, hogy milyen asszociációkat indítanak el benne a látottak: egy ártatlanságot sugárzó leányarc és a fotójához tartozó felirat, amely szóban is megerősíti a szemet-lelket gyönyörködtető képi sugallatot. Olvasva az említett fotóhoz fűzött megjegyzéseket – mert két „férfi” szinte ugyanazt írta –, automatikusan a szeplőtelen fogantatáson csámcsogva gúnyolódók jutottak eszembe.
Nem vagyok hívő, mégis úgy gondolom, a szeplőtelen fogantatás szent dolog. És – mivel nem vagyok hívő – számomra túlmutat Szűz Márián, nekem a tiszta emberi minőséget megtestesítő női szüzességet jelenti. A minden ártatlanságban felsejlő Jézus-ígéretet… ami – mivel nem vagyok hívő – a TISZTA EMBER ígérete. Persze ez is beleérzés, a saját szellemiségem, lelkiségem… belevetítése. Már tudattalanszinten is: az automatikusan megjelenő érzések, a hozzájuk kapcsolódó gondolatok, a kiváltott lelkiállapot és testi megnyilvánulásai, a születő késztetések…
Ahogy a bevezetőben említett – a hamvas leányarc ártatlanságát mocskoló – „férfiak” visszataszító megnyilvánulásai is beleérzéseken alapulnak: a saját állatiasan primitív „szellemiségüket”, érzelmi fogyatékos „lelkiségüket”… vetítik a képbe. Pontosabban, hogy a szűzies látvány hatására milyen érzelmek – azaz érzések, gondolatok, lelkiállapot és testi hatásai, valamint késztetések – keletkeznek bennük. Horrorisztikusan ocsmányak.
Kezdve a végével, a késztetésekkel, amelyek a szűzies teremtés szóbeli megrontásában kulminálódnak, így elégítik ki a felhorkanó ösztönvágyat, a tudattalanban rejtőzködő defloráló gerjedelemnek engedelmeskedve. Nincs tudati kontroll, csak a gátját vesztett ösztön-erekció… lelki erőszaktétel… amely kommentbe foglalva világgá kürtöli… mintegy kozmikussá téve a deflorációt… és az alantasság orgazmusát.
Vajon miért ez az aberrált reagálás? Hol tévedtek el? Mikor veszítették el érzékenységüket – már ha volt valaha is! – az ártatlanság, a tiszta szépség… a szűziesség és a tiszta emberség (esztétikuma) iránt?
Vajon van-e lányuk? – fogalmazódott meg bennem a kérdés. Van-e feleségük? És róluk is ilyen véleménnyel voltak, vannak? Őket is beszennyezték, bemocskolták? Anyjuk nyilván volt… így utólag, visszamenőlegesen, áttételesen… őt is. Még ha nem is érzik-értik… De hogyan is érezhetnék-érthetnék… ezek? Ezek a szánalmas, önmaguk mocskában dagonyázó, érzelmi fogyatékos ösztönlények. De sokan is vannak…!
