„Hogy majd őszülő halántékkal visszaidézhessük, újraélhessük a szép emlékeinket…” – olvasom a cikkben, amelyben egy igazi bombázó csaj a párjával magukról készített és maguknak szánt szexvideóikról beszél. Tehát hogy majd őszülő halántékkal visszaidézhessék, újraélhessék a szép emlékeiket… Ez persze virágnyelven jelentheti azt is (és nincs is ezzel semmi baj!), hogy a mind jobban hamvadó, vagy már alig-alig „parázsló” vágyaik feltüzelésére használják majd amolyan „vérdoppingként”! … Talán túlságosan is szenzibilis vagyok… meg érzelmes, sőt érzelgős, no meg az asszociatív gondolkodásom is erős, a vizualitásomról nem is szólva, így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy belső mozim azonnal beindul.
Látom, ahogy sok-sok év múlva ülnek a kandallónál, őszen, megöregedve… kéz a kézben – szív a szívben! –, és nézik az édes videó-emlékeiket, amelyeken még ezer fokon, élesben tombol a szerelmük… testiségük. „Olyan édes!” – sóhajt fel az asszony, és megszorítja a férje kezét. … „Édes emlékek!” Bár ez itt… hát igen, az önkéntelen grimaszt elnézve, ez inkább kesernyés lehetett… ha nehezen is, de azért csak lement… Istenem, de szép!
Belső mozim aztán visszavált a jelenbe, a „forgatásokra”. Látom, hogy „kisminkelve” alul is… És hallom a csaj biztatását: „Figyelj, punci, aztán ne izgulj ám! … Mi az, hogy nem vagy elég fotogén???”
(Csapó – felvétel indul!)
(…)
„Figyeeelj, ez nem jó… vegyük újra!” – hallom a pasiját.
„Ne kamuzz már, csak újból akarod! – feleli a csaj kacagva. – Egyelőre a cerkádat is újra kell »hegyezni«!”
Elgondolkodom: Lehet, hogy az első randijuk egyben casting is volt… hogy majd UHD-ben és hiperszuperplánban… Talán a csaj rá is kérdezett: „A puncimat most mindjárt megcastingolnád, mi?”
Készülnek a szép emlékek, hogy „Ha majd megöregszünk…”!
Nocsak, ez nem egy „felszopó-videó”, hogy a pasi farka ihletet kapjon? … Nem, mégsem, szerencsére nincs rá szükség. Sőt: eksön eksön után!
De vannak, akik azt mondhatják: Hát… nekünk biztos nem lesznek ilyen édes szexvideó-emlékeink… amik azonnal szimpla házi pornóvá silányulnának, ha idegen kezekbe kerülnének, ami a mai világban sosem zárható ki. De nem emiatt! Nincs és nem is lesz rá szükségünk, hogy majd ezüstös halántékkal, a kandallónál ülve… kéz a kézben, voyeur-módra kukkoljuk egykori önmagunkat. Persze mi is ülünk majd a kandallónál, ezüstös halántékkal… Kéz a kézben… és abban benne lesz minden egykor volt szerelmi mámorunk és eksztázisunk. Finoman beleremegünk, szívünkben felizzik a régi tűz… és újra perzsel… És – miközben egyek vagyunk az idők kezdete óta – újraegyesülünk emlékeink szemérmetlen vad ölelésében.
