„I LOVE MY BODY” – hirdette büszkén a pólófelirat az „apatesten”. Azért nem apatesten, hanem „apatesten”, mert a hatalmas has, fölötte a szexbomba-cickó méretű férficsöcsök messze meghaladták a nők által állítólag imádott(!) apatest jellemző és vonzó(?) paramétereit. Az említett imádást közvélemény-kutatásokkal „hitelesítik” a legújabbkori „Adonisokkal” foglalkozó cikkek szerzői. Én azonban – őskövületként – maradok a klasszikus férfiidol-paramétereknél. Egy illusztráció példának, hogy mire is gondolok. 

Akaratlanul is fültanúja voltam egy „apatest” kiselőadásának, amit félmeztelen, már most „apatestű” fiának tartott, miszerint a nők egyszerűen megőrülnek az apatestű férfiakért: „Azok a kigyúrt majmok a fasorban sincsenek, hozzánk képest!” Éppen megpihentek egy kicsit, előtte az autójukat „szerelték” a parkszéli padom melletti parkolóban. (A szemközti házban lakó barátnőmre várva olvasgattam a padon.) „Szerelték” – írtam, bár úgy tűnt, hogy inkább ráolvasással és „kézrátétellel” próbálták elhárítani az előttem ismeretlen hibát. A fiú az imént egyenesedett fel nyögve, előtte „kőműves dekoltázst” villantva (hátul a több mint fele kilátszott annak, aminek nagyon nem kellett volna!), féltérdre ereszkedve nyúlkált be a kocsi alá. „Várjá’ mááá!” – mondta az „I LOVE MY BODY” feliratú, jócskán átizzadt póló büszke tulajdonosa, miközben „apatestének” alsóhátsó masszírozásával foglalatoskodott jobb kézzel, ballal pedig a homlokát törölgette. Ideje volt megpihenni, a fiú vagy két percig féltérdelt, miközben az apja nézte (bele is izzadt… talán a „kőműves dekoltázs” látványába). Előkerült két doboz energiaital. („Rohadt meleg ez is!” – hördült fel a fiú, amikor belekóstolt.) Utána cigire gyújtottak… aztán következett a fentebb említett „apatesti” eszmefuttatás a nőkről, akik – közvélemény-kutatásilag – megőrülnek értük.

Figyelni kezdtem magamat… kerestem az őrület első jeleit, amiket az „apatestű” „Adonisoknak” már ki kellett volna váltani belőlem. De még az előbbi „kőműves dekoltázs” sem váltott ki belőlem semmit (mármint a méla undoron kívül). „Na, jó, nem én vagyok a célcsoportjuk” – nyugtatott meg egykori marketinges énem. Aztán mindjárt vitába is szálltam vele: – „De hát nő vagyok én is… igen, nő, akit az igazi Adonisok(!) mindig gyönyörködtetnek… igaz, ahhoz persze szép férfitest kell, nem »apatest«!”

Hatalmas böfögés szakította meg belső „párbeszédemet”.

„Bocsánat, kiskezeit csókolom… teccik tudni, hogy van ez!” – mondta az „apatestű” apa, rám kacsintott, majd összeröhögött a már most „apatestű” fiával.

„Persze hogy tudom… – gondoltam magamban, hozzátéve, hogy – már csak ez az »apatestű« »humor« hiányzott.” Hirtelen az „I LOVE MY BODY” büszke pólófelirat kezdett el foglalkoztatni. Feltételezem, hogy az „apatestű” apa tisztában van a jelentésével, és azt is, hogy a már most „apatestű” fia szintén szereti a testét (gondolom, ő is csupa nagybetűvel). Azt már láttam, hogy energiaitallal és cigivel biztos, hogy szeretik a testüket. A fiú kábé huszonöt… a túlsúlyt is annyinak saccolom rajta. Az apja minimum ötven, jó harminc kiló plusszal. A testmozgás nem lehet az erősségük: az „apatestű” apa a nézésbe is beleizzadt, a már most „apatestű” fia pedig a felegyenesedésbe. Előbbi beült a volán mögé, utóbbi a járdaszegélyre kuporodott. (Meg lesz majd az ára: a kocsiból ki kell majd valahogy kászálódni, a járdaszegélyről fel kell majd tápászkodni!) Azon kezdek gondolkodni, hogy vajon miket és mennyit ehetnek? … És hogy: ez a már most „apatestű” fiú vajon le mer-e vetkőzni egy nő előtt… és ha mégis, akkor minek, ha már felegyenesedni is nehezére esik! Sajnálom őket. Aztán az jut az eszembe, hogy vajon, ha tényleg csupa-csupa nagybetűvel szeretik a testüket, akkor miért nem figyelnek oda rá? Cigi, energiaital és még ki tudja, mi… Mindegy, csak ártson? Vajon hallottak róla, hogy mi történik az „apatestükben” a hatásukra? Remélem, hogy diagnózisuk még nincs róla. Olvashattak-hallhattak a túlsúlyosokra leselkedő veszélyekről… hogy már népbetegség az elhízás… ráadásul gyerekkorban is. … Érdekes, hogy ha a kocsijukkal törődnek, a testükkel miért nem? Tudják, hogy milyen üzemanyag kell a verdába, azt és csak azt tankolnak bele… szemben a saját hasukkal… abba bezzeg mindent, ami belefér!

„Mit csináljunk, Fater?” – kérdezi a fiú.                                                     

„Mit, mit…? Húzzunk felfele! Szomjas is vagyok, ez a meleg lötty az előbb…”

„Tettem be a hűtőbe, én is alig várom, hogy bebombázzak végre egy normálisat is!”

Hatalmas sóhaj az „apatestű” duó részéről – rádöbbentek, hogy a kocsiból ki kell valahogy kászálódni, a járdaszegélyről fel kell tápászkodni. Szuszogás, nyögés, szentségelés… aztán irány haza… Nem szaporázzák lépteiket, pedig nyilván szeretnének már otthon lenni. Csak hát az „apatest”… „amiért – közvélemény-kutatásilag – megőrülnek a nők”…  momentán inkább terhesnek tűnik.

Megjelenik a barátnőm, megáll, vált néhány szót az „apatestűekkel” – szerintem örülnek, hogy tíz lépés után végre megpihenhetnek.

„Ismered őket?” – kérdezem a barátnőmtől, amikor lehuppan mellém a padra.

„A szomszédaim, hogyne ismerném őket” – feleli.

„Az »apatestűek«… én kereszteltem el így őket, mert az idősebb… az apa…”

„Tudom – neveti el magát a barátnőm –, mindenkinek azzal jön, az »apatesttel«, hogy imádják a nők. Mi van, neked is előadta…?”

„Nem nekem, a fiának… a már most »apatestű« fiának… hogy imádják a nők…”

„Ők pedig mi mindent megtesznek, vagy inkább megesznek a »kedvünkért«! Egyébként nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek, amikor ott állnak a liftnél, várják… lefelé, érted, az első emeletről… lefelé… az elsőről, lifttel! Hiába, vigyázni kell az »apatestre«, persze szigorúan a nők kedvéért.”

„Na persze, legyen kikért megőrülnünk!”

* * *

Ui.: A fentiek nem testszégyenítés szándékával születtek, hanem – cseppben a tenger – „látlelet” az önveszélyes és egészségkárosító önbecsapásról egy apa és fia „előadásában”. Visszatérve az általam kultivált klasszikus férfiidol-paraméterekre, pontosabban a kapcsolódó illusztrációra, ami ugyebár csak egy félalakos kép. Lássuk a teljes képet, az mégiscsak többet mutat!

Azta, hoppácska, a klasszikus apatestnek miért van fiúcska pöcsikéje?! Persze művészettörténetileg tudjuk és megértjük, de vajon egy klasszikus anyatest beérte volna ekkorkával? Nem szeretett volna egy nagyobbat? Ahogy talán (vagy biztosan?!) maga a dalia is. Foglalkozzunk hát egy kicsit ezzel a pöcsikével… talán már azzal is örömet okozunk a nemes férfiúnak! (Mit talán, naná hogy…!) Na, lássuk csak, alakul… és íme! Egy ilyen alkatrésszel bizonyára az önbizalma is nagyobb lenne.

Megint azta és hoppácska! Ez azért túlzás, nem? Hogy DE, és hogy talán egy klasszikus anya(szemérem)test is tiltakozott volna egy ilyen udvarló (be)próbálkozása ellen? Meg hogy a nagy(obb)ravágyásnak is legyen már határa… mégiscsak… meg ilyesmi?! Elvégre a használhatóság a lényeg, nemde meg ugyebár! Búcsúzóul nézzünk egy ilyet! Tessék! Ez talán nem csak szemnek élvezetesebb!