Amióta az eszemet tudom, utálom a mellébeszélést – én sosem féltem, most sem ijedek meg a szavaktól. Alapelvem, hogy nevezzük nevén a dolgokat! Írhattam volna úgy is, hogy bátran nevezzük nevén a dolgokat, mert való igaz, hogy vannak, akiknek bátorság kell ahhoz, ami másoknak természetes. De miért is kellene bátorság…? Elsősorban azok miatt, akik félnek bizonyos szavaktól, ezért tiltják(!), a használóikat büntetik(!)… kezdve már a gyerekkorban. Én is tudom, hogy egy-egy szó (bizonyos körülmények között) akár életveszélyes is lehet egyesek számára, de a tiltásuk és a használatuk miatt kiszabott büntetések is – akár egész életre kiható – traumákat okozhatnak.

Visszatérve a „veszélyes” szavakra, pontosabban az eredendően ártatlan és ártalmatlan szavak veszélyes használatára, amikor érzelmi intelligencia-deficites, vagy szimplán pszicho-/szociopata érzelmi terroristák abuzálnak, traumatizálnak a gonoszságuk ellen védtelen embereket. Mielőtt lombrosoi illusztrációk ugranának be, hadd pontosítsak: olykor „angyalarcú” lányok „angyalarcú” lányokat.

Mostanában többször is olvastam a tini lányok közötti lelki terrorról, amelynek áldozatai azok a csajok, akik a pinadizájn-terroristák szerint nem elég trendik a lábuk között. Én kis naiv azt hittem, csak a férfiak olyan kegyetlen kőbunkók, hogy nekimenjenek egymás farkának – illetve lelkének, hiszen a faszuk másik végén mégiscsak az van. Meg a problémájuk, ami egyértelműen annál nagyobb, minél kisebb az, ami okozza, vagyis a pöcsük. Nos, talán végül is érthető… mármint egy minimumméret alatt.

Szóval azt hittem, csak a tahó férfiak cikizik – alázzák – halálra azt, aki nem bír méretes hímtaggal a lába között.  Rossz hír: hülyeségben és lelketlenségben sok nőnek sikerült „emancipálódnia”. Merthogy a pina is legyen dizájnos! Naná!

Először is ott van ugyebár a szőr, ami inkább ne legyen, mert a szőrmókus kiment a divatból. Mi több: ciki, sőt TILTOTT! De ha mégis, akkor semmi őserdő, és minimum fazonírozni kell… keskeny csík vagy visszafogott „Bermuda-háromszög”. De a csupasz bébi-nunus a tuti, az ABSZOLÚT TRENDI!

Igen ám, de amit korábban elrejtett a bozótos, az most ott marad pőrén… Meg nem fázik, nem az a baj, hanem hogy olyan, amilyen! Azaz nem mindenkiét dizájn-stúdióban tervezték, ami igazából nem lenne probléma, de a pinadizájn-terroristák gondoskodnak róla, hogy az legyen. Szeméremajkak, ha nagyok: „Figyelj, valami denevér, vagy mi a szar az… az ott…!” Klitorisz, ha nagy: „A fiúknál is ciki a mikropénisz, hát még nálad! … Jaaa, hogy ez nem…?! Pedig már épp kérdezni akartam, hogy: ki is vered néha?” Ó, az a gyengéd női lélek!

A tehetősebbek átszabatják – éljen a pinaplasztika! (A faszszobrászat dettó – csak úgy ezermester módra: húzkodva, nyújtva, kenve, dörzsölve, pumpálva... vagy szakértő kezek által hosszabbítva, vastagítva… Megértem szegény pasikat, kivéve azokat, akik a húszcentist nyüstölik, hogy még… Nem tudom, mit gondolnak, mire kell a lányoknak… rúdtáncra?! Nem, nem nekünk edzik, azt tuti, sokkal inkább az öltözői farokversenyekre treníroznak!)

De vissza a saját lábunk közé! Helyesebben az áldozatok lába közé… akiknek nincs pénzük pinaplasztikára. Marad a lélekgyilkos, önbizalom-pusztító cikizés… illetve a menekülés előle. Az, hogy minden lehetséges módon kerülni kell a „lelepleződést”! Tilos levetkőzni a pinadizájn-terroristák előtt – azaz mindenki előtt, hiszen nem tudni, hogy kiben mi lakik. Pasik előtt meg VÉGKÉPP NEM! Szex? Csinálja, akit dizájner tervezett, vagy akit sebész korrigált trendire! Vagy, aki szarik az egészre(!) – mert amúgy ez a terrorelhárítás legjobb módja!

Gondolom, a férfiak mindig is összemérték a farkukat, amióta van nekik. Annak ellenére, hogy ha megnézzük a klasszikus műalkotásokat, még az izomkolosszusoknak is csak fütyijük volt. Mint a képen látható, Ádámot is csak fütyivel „áldotta” meg – ha nem is a Teremtő – Michelangelo.

A nőknek meg nem is volt pinájuk, csak Vénusz-dombjuk – így aztán igazán megértően tekinthettek az apró farkincájú daliákra – lásd a képen!

A művészettörténetet tanulmányozva rejtély, hogy pina nélkül hogyan szaporodtunk nyolcmilliárdra. Talán úgy, hogy a férfiak inkább nyúltak a szoknya alá, mint művészeti könyvekért. (És jobban vonzotta őket a szomszédlány muffja, mint a nagy mesterek „herélt” szépségei.)  

Ma viszont minden a pináról szól… meg arról, hogy mekkora kell neki, és hogy ő milyen legyen, hogy tuti megkapja, ami kell neki! Úgy kell neki! Mármint azoknak, akik bedőlnek az ilyenféle maszlagnak!

Azt mondják, hogy a férfiak a farkuk után mennek. Szerintem a nők is sokan… mármint a pasik farka után! Nem egy nőről tudom, hogy a strandon először azt nézi meg a pasikon, hogy mi lapul a gatyájukban. És ha nagyon lapul, akkor szóba se jöhet: „Nehogy már a pöcköm nagyobb legyen, mint a farka!”

Aztán meg csodálkoznak, ha férfi helyett csak egy faszt kapnak… igaz, azt jó nagyot!