„Nézd már ezt a deszkát! – mondta rég nem látott ex-öribarinője lebiggyesztett ajakkal és érthetetlen, de tagadhatatlan gyűlölettel a hangjában, amikor visszafordult hozzá egy mellettük elhaladó jó alakú nő megbámulása után. „Ha ő deszka, akkor én mi vagyok?!”– szegezte neki a kérdést mielőtt végiggondolta volna, hogy érdemes-e vitába szállni az exével.
„Nem én izé, hanem az izé… a Zocó izé… szóval, na, őszerinte deszkák az ilyenek – kezdett el amaz habogni. – Tudod, hogy ő… na, hát tudod, hogy ő az igazi nőket szereti, az igazikat. Tudod, mert rajtunk… mert rajtunk van mit fogni. Az ilyen deszkákra fel sem áll neki… kurvára nem!”
„Igen? Akkor mit szeretett benned, hogy szeretett beléd hét évvel és – ha jól saccolom – harmincöt kilóddal ezelőtt? Amikor nem »deszka« voltál, hanem jó csaj, jó bizony, minimum olyan, mint az a nő, akit az előbb gyűlölködve lefigymáltál. Ami mögött szimpla irigység van, illetve nem is szimpla, mert gyűlöletbe megy át.”
„Köszönöm, igazán kedves vagy!”
„Te… te köszönöd, miután közvetve ugyan, de ledeszkáztál! … Mellesleg… de ha már itt tartunk, rám is féltékeny voltál, kár tagadnod, úgysem tudod… amikor észrevetted Zocókád – megjegyzem, roppant kellemetlen és vérciki – nyomulását a »deszka« barátnődre. Talán ez is, a féltékenység is közrejátszott a barátságunk megromlásában, mintha én és a hozzám hasonló »deszkák« tehetnénk arról, hogy az ikrek után úgy maradtál, sőt talán még híztál is.”
„Hogy… hogy te milyen szemét vagy, én meg… én meg ezt a barátságot akartam megmenteni! És… és te vagy irigy, tudod, igen te, te… te, aki az ikreket is irigyled tőlem!”
„Naná, pont úgy, mint az a »deszka«, akit irigykedve bámultál meg az imént, bizony-bizony irigykedve, és ezt pont a fellobbanó gyűlöleted igazolja leginkább. … Ami pedig az örökbarátságunkat illeti, azt nyilván az egyre leplezetlenebbé váló féltékenységeddel akartad megmenteni… miközben én a Zocókádat, szándékosan vérig sértve már rég helyretettem.”
„Na persze, hogy a hátam mögött…”
„Mondom, hogy féltékeny voltál, a szemednek sem akartál hinni, hogy Zocókád totál rám izgult… ha telepatikusan sikerült volna neki, akkor előbb szültem volna ikreket, mit te! Aztán tőlem megkapta… mármint nem azt, amire erektált agya be volt indulva… szóval kiosztottam, hogy hova meg kibe… azóta rám se mer nézni.”
„Na, szép! Baszki, már Zocóval is bajod van? … Csak nem azért, mert hiába ácsingóztál utána? Naná, persze hogy! Ha tudni akarod… de persze sose fogod megtudni, sose… de nem ám… ő igazi férfi… az, igazi férfi, az… aki az igazi nőket… az igaziakat, mert rajtunk, van mit fogni! Te meg… te is csak egy irigy, baszatlan, deszka picsa vagy!”
