Részlet: „Csak azt ne mondd, hogy én bíztattam valamivel is! – tiltakozott hevesen. – Prosztó! Hiába a spirituális bájszirup, prosztó! Látnia kellett, hogy hányingerem van tőle… és hogy legszívesebben a képébe másznék! A te gurud! Nem, nem állt le… csak jött és nyomult! Tényleg azon voltam, hogy felállok és kisétálok! Aztán győzött bennem a szakma… ritkán lehet ilyet… élőben… személyesen… Ha úgy veszem, tanulságos volt! És a végén, illetve utána… a prosztóság csimborasszója!”
„Undok vagy! Miért mondtad, hogy nem érünk rá?” – duzzogott barátnője, miközben a biztonsági övvel hadakozva oldalba lökte. „Ha nem akarod, hogy a falnak menjünk, akkor ne verekedj, légy szíves! Egyébként megértem, hogy pipa vagy… de nem tőled kérdezte, hanem tőlem. És nem azt, hogy ráérünk-e, hanem hogy én ráérek-e” – felelte mosolyogva. „Jó, akkor téged… – duzzogott tovább a barátnője. – Akkor is, miért mondtad… amikor ráérsz…” „Rá nem!” – vágott a szavába.
„De hát… akkor miért jöttél el?” „Leginkább azért, mert hetek óta gyötörtél… meg zsaroltál…” „Csak ne add itt a mártírt… azt mondtad, hogy végül is érdekel. Én kis naiv, azt hittem, ráéreztél…” – kezdett felengedni a barátnője. „Rá bizony, csak nem úgy, ahogy te meg… Egyértelmű volt, amit mondtam… csak te nem látsz ki a »csodából«, önmagadat hallottad bele a szavaimba! »Szakmai szempontból!« Ezt mondtam.” „Na persze… – kuncogott –, én tényleg azt hittem… hogy megérintett…” „Még csak az kellett volna! – tiltakozott hevesen. – Hogy egy ilyen…” „Mi… milyen?” – csodálkozott a barátnője.
„Egy ilyen prosztó!”
„Te nem vagy magadnál! – kiáltott fel a barátnője. – Azt se tudod, hogy mit beszélsz!”
„Az meglehet! Még mindig a hatása alatt vagyok! – felelte gúnyosan. – Persze nem úgy, mint te! Meg a többiek! Már csak a bugyik hiányoztak…”
„Milyen bugyik?” – kérdezett közbe a barátnője.
„Hát a repülő bugyik! – nevette el magát. – Mint a koncerteken… az alfahím-überszex… idol-istennek a színpadon… és repülnek, szállnak a bugyik… meg a sóhajok! Begerjedt csajok serege… csak nők voltak, ha nem vetted volna észre… Az a prosztó meg…”
„Mi az, hogy… már megint… mit prosztózod, elment az eszed? – támadt rá a barátnője. – Hát süket vagy? Nem hallottad… spirituálisan is… fantasztikus tudás… a gondolatai…”
„Az összeollózott gondolatai! Lipi-lopi innen-onnan! Sima epigon… illetve nem, bár az lenne! … Mintha ott, előttünk szülte volna meg hosszas vajúdás után a bugyi-reptető igazságokat… akkora pojáca… Ráadásul a megtestesült nárcizmus!”
„Na jó, ebből elegem van! Nem hallgatlak tovább! … De miért, egy férfinak nem lehet lelke? Nem beszélhet az érzelmeiről?”
„Miért ne lehetne! Legyen is, érzelmei is, és beszéljen is róluk! De ne így! – mondta, és gázt adott, ahogy zöldre váltott a lámpa. – Ez egyszerre volt petting… gruppen… meg onanizálás… nyíltszínen… nyakon öntve spirituális bájsziruppal… nyáltenger-cunami…”
„Még jó, hogy te mondod! – emelte fel a hangját a barátnője. – Éppen rád volt beindulva… szinte csak neked… csak hozzád beszélt! Hát még a szemei hogy beszéltek… a tekintete! Anyám! És még te…?!”
„Mondtam, hogy prosztó!”
„Miii? Csak azt ne mondd, hogy véletlenül…”
„Csak azt ne mondd, hogy én bíztattam valamivel is! – tiltakozott hevesen. – Prosztó! Hiába a spirituális bájszirup, prosztó! Látnia kellett, hogy hányingerem van tőle… és hogy legszívesebben a képébe másznék! A te gurud! Nem, nem állt le… csak jött és nyomult! Tényleg azon voltam, hogy felállok és kisétálok! Aztán győzött bennem a szakma… ritkán lehet ilyet… élőben… személyesen… Ha úgy veszem, tanulságos volt! És a végén, illetve utána… a prosztóság csimborasszója!”
„Miii?”
„Mit miii? Hát hogy volt képe odajönni… »Szép hölgyem, ráér, hogy egy kávé mellett…?«”
„Hát tudod mit? – kérdezte a barátnője. – Én bizony ráértem volna, meg mind… igen, mindannyian!”
„Tudom, belőletek él!”
