Dr. James Carson először fel sem figyel a mind erősebb zajra. Teljesen belefelejtkezve dolgozik másnapi felszólalásának szövegén, amelyet a clevelandi sebészkongresszuson kíván előadni az égési sérülések újfajta kezeléséről. Aztán hirtelen felkapja fejét a kinti vircsaftra. Ingerülten pattan fel komputere elől, az ajtóhoz rohan, hogy véget vessen a kórházi folyóson még soha nem hallott lármának. Helyesebben, hogy először is kiderítse, hogy miért e szokatlan zsivaj. Feltépi az ajtót, de abban a pillanatban vissza is hőköl a 190 cm magas férfi, mert előtte egy még nálánál is hatalmasabb ember magasodik, aki azonnal nyomul befelé a karjaiban tartott nővel. 

Egy újszülöttnek minden vicc új – tartja a régi mondás (ami talán maga is új a fiatalabbaknak). Itt és most azonban nem viccről, hanem nagyon is komoly témáról, a divatról lesz szó. Mondtam, hogy nem vicc, úgyhogy légy szíves, ne nevess! Azon sem, hogy jelen esetben én vagyok az az újszülött, akinek új volt (nem a vicc, hanem) az a divatcég, amelynek bemutatójáról tudósít a lentebb látható videó. Szóval kellő komolyságot, please! A YouTube szerint már jelentős múlttal és viharosnak mondott sikerekkel bíró cégről, a Black Tape Projectről van szó.

1., Ugyanazzal a nővel csalták egymást a férjével.

2., A kígyódat melengettem a keblemen – rója fel a feleség.

3., Az erőszak akkor is erőszak, ha közben orgazmusa van az áldozatnak.

Tökéletes csend honol a Madison Square Gardenben… ugyanakkor valami különleges feszültség érezhető a levegőben. A táncosok körben a földre kuporogtak, a technikusok és a kisegítők is mozdulatlan némaságba merevedtek; kik a nézőtéren, a meghívott barátok és vendégek között, kik a színpad hátterében húzódtak meg. A zenekar tagjai most örülnek igazán, hogy csak Eric Manson zongorajátéka kíséri Lilly Marsh utolsó dalát, így ők is átadhatják magukat a remélt élvezetnek. Eddig csodálatosan sikerült a főpróba, Lilly két év után újra a régi. Sőt jobb, mint valaha! A kihagyás alatti érzelmi viharok, hogy megjárt mennyet, poklot – ha lehet –, még lázadóbbá tették. Ugyanakkor a fékezhetetlen rebellis mellett megjelent egy új, a legmélyebb érzelmeket is csodálatos eleganciával megjelenítő Lilly Marsh. Hogy milyen az elegáns rebellis, vagy a lázadó elegancia? Megfogalmazhatatlan! Látni kell megtestesülését: Lillyt, az új Lillyt! Mindenki érezte, hogy csoda történt ma délután a Madison színpadán. Idáig!

Kiegészítem a címet azzal, hogy előzetes magyarázkodás helyett is. De miről is van szó, egyáltalán mi az a „Kicsim”? Az utóbbival kezdve, ahogy a mellékelt képen is olvasható, a „Kicsim” egy „szentimentális lektűr… izé”. A blog fejlécképe alatt Ms. Vipi címmel írtam két mondatot, amelyben egyebek mellett „bevallottam”, hogy bizony érzékeny, néha kifejezetten érzelgős (is) vagyok. Akár giccsbe hajlóan is – ezt most teszem hozzá.

Sigmund Freud szerint rettenetes élmény a kislányoknak (csak nem saját tapasztalat, még kislány korából?), amikor rádöbbennek, hogy nekik nincs fütyijük… hogy a vélt okokról már ne is beszéljünk. Talán tizennégy éves lehettem, amikor először szembesültem a péniszirigységgel. Nem, nem az érzéssel, hanem olvasva… mint Sigmund Freud elméletének egyik kulcsfogalmával. Mit mondjak, meglepett. Alapvetően azért, mert mint írtam, nem találkoztam ezzel az érzéssel, holott a korszakos szaktekintély szerint már kellett volna, mi több, egy életre belém kellett volna ivódnia a rettenetes élménynek, hogy még ma is mérgezze a lelkemet. (Traumatizáció meg ilyesmi.)

1.,
– Minden férfi csak azt akarja! – méltatlankodik az egyik nő.
– Bárcsak tőlem is…! – sóhajt a másik.

2.,
– Voltak azért szép pillanataink is! – sóhajt a feleség.
– Szóval te is félreléptél! – könnyebbül meg a férfi.

3.,
– Na, ehhez mit szólsz?! – kérdezte a férfi, és büszkén mutatta feleségének a „Milyen vagyok az ágyban?” teszten elért szuper eredményét.
– Az csak azt bizonyítja, hogy milyen jó vagy a tesztben! – nevetett keserűen az asszony.

Amióta az eszemet tudom, utálom a mellébeszélést – én sosem féltem, most sem ijedek meg a szavaktól. Alapelvem, hogy nevezzük nevén a dolgokat! Írhattam volna úgy is, hogy bátran nevezzük nevén a dolgokat, mert való igaz, hogy vannak, akiknek bátorság kell ahhoz, ami másoknak természetes. De miért is kellene bátorság…? Elsősorban azok miatt, akik félnek bizonyos szavaktól, ezért tiltják(!), a használóikat büntetik(!)… kezdve már a gyerekkorban. Én is tudom, hogy egy-egy szó (bizonyos körülmények között) akár életveszélyes is lehet egyesek számára, de a tiltásuk és a használatuk miatt kiszabott büntetések is – akár egész életre kiható – traumákat okozhatnak.

„Hogy majd őszülő halántékkal visszaidézhessük, újraélhessük a szép emlékeinket…” – olvasom a cikkben, amelyben egy igazi bombázó csaj a párjával magukról készített és maguknak szánt szexvideóikról beszél. Tehát hogy majd őszülő halántékkal visszaidézhessék, újraélhessék a szép emlékeiket… Ez persze virágnyelven jelentheti azt is (és nincs is ezzel semmi baj!), hogy a mind jobban hamvadó, vagy már alig-alig „parázsló” vágyaik feltüzelésére használják majd amolyan „vérdoppingként”! … Talán túlságosan is szenzibilis vagyok… meg érzelmes, sőt érzelgős, no meg az asszociatív gondolkodásom is erős, a vizualitásomról nem is szólva, így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy belső mozim azonnal beindul.