„I LOVE MY BODY” – hirdette büszkén a pólófelirat az „apatesten”. Azért nem apatesten, hanem „apatesten”, mert a hatalmas has, fölötte a szexbomba-cickó méretű férficsöcsök messze meghaladták a nők által állítólag imádott(!) apatest jellemző és vonzó(?) paramétereit. Az említett imádást közvélemény-kutatásokkal „hitelesítik” a legújabbkori „Adonisokkal” foglalkozó cikkek szerzői. Én azonban – őskövületként – maradok a klasszikus férfiidol-paramétereknél. Egy illusztráció példának, hogy mire is gondolok. 

1.,
– Szeretném meztelenül lefesteni – mondta a festő a nőnek.
– Na, nem bánom, vetkőzzön!

2.,
– Hány férfi volt az életében? – kérdezte a közvélemény-kutató.
– Sajnos egy sem – felelte a nő, és tovább játszott az unokáival.

3.,
– Pedig az a hír járja, hogy igencsak nagytermészetű a férjed! – lepődik meg az egyik nő.
– Nem is a természetére mondtam, hogy kicsi! – válaszol szomorúan a másik.

Igencsak rácsodálkozott a lánya meglepően lezser természetességgel bedobott kérdésére – „Anyu, és mi a jó a szexben?” – egy amolyan „felvilágosításosdi” beszélgetés közben. „Az apádat kérdezd, kislányom!” ‒ vágta rá azonnal, és erre is igencsak rácsodálkozott. Ahogy a lánya reakciójára is. „Hogy ez mekkora poén, anyu!” ‒ mondta némi hamiskás mosollyal és kuncogással kísérve.

Azt hiszem, súlyos érzelmi defektus áll fenn annál, akinek egy – jelen esetben egy fotón látható – hamvas leányarcról a romlottság, erkölcstelenség jut eszébe, aki cinikusan mocskolódva rontja meg a bájos szűziességet. Mert hiszen mi másról is van szó, mint beleérzésről, hogy milyen asszociációkat indítanak el benne a látottak: egy ártatlanságot sugárzó leányarc és a fotójához tartozó felirat, amely szóban is megerősíti a szemet-lelket gyönyörködtető képi sugallatot. Olvasva az említett fotóhoz fűzött megjegyzéseket – mert két „férfi” szinte ugyanazt írta –, automatikusan a szeplőtelen fogantatáson csámcsogva gúnyolódók jutottak eszembe.

A „Sunáznám!” nem egy ige… nem egy vágy megfogalmazása – noha mindkettő –, hanem egy kommentelőtípus. Ami (sic!) engem taszít. Magánügy – ezért írom le! Nem az egészséges férfi vágyakkal van problémám – hiszen nélkülük ugyebár nekünk is kevesebb jutna bizonyos örömökből –, hanem ezzel a típussal, amelyiknek velejárója a vérbunkóság! Nem a sunacentrikus „világnézet” a probléma, hanem annak tahó módon szexualizáló megnyilvánulása, és az, amibe ágyazódik… ami a „Sunáznám!”-kommentekben is manifesztálódik, az illetők érzelmi intelligencia defektusát sugározva nagy büszkén. Típusjellemző, hogy a vérbunkó suna-macho, önjelölt alfahím… aki a kommentekben sunázna, ahelyett hogy a tettek lepedőjére lépne…

1., Elegem volt belőle, hogy a biovibrátorod legyek! – háborodott fel a férfi.

2., Frigid picsa! – kiáltott fel nő, amikor már önkielégítéssel sem sikerült neki.

3., Ez komoly, már a nyelveddel is impotens vagy? – méltatlankodott az asszony.

Nyugi, nem a ChatGPT-vel megíratott PhD értekezésem olvasható a következőkben! Magyarra fordítva a fennhéjázó címet: a gyermeknevelés olykor egész életre kiható, léleknyomorító anomáliáiról (értsd: beteges baromságairól!) következik néhány gondolat. Jelesül a nyelvi cenzúrára (mint verbális inkvizícióra) fókuszálva. Mert hát azok a „csodás gyermekévek” nem mindig és főleg nem mindenkinek olyan csodálatosak. Igen, a toxikus prüdéria áthatotta, traumatizáló indoktrináció, amely esetleg generációkon át is léleknyomorító lehet. Vagyis komoly bűnről van szó.