„Semmi sem lehetetlen” – állítják egyes „önfejlesztő” bestsellerek szerzői. Ezt így persze felejtsük el, még mielőtt komoly bajunk lesz belőle, de azért vannak jó példák! Következzen hát egy ilyen történet! Erre vágyott már régóta… Érezte és élvezte a férfiak szavaiból áradó vágyakozást, a felcsapó szenvedélyt, a vad érzelmeket, amelyeket ő korbácsolt fel. Nemcsak a puszta látványával – bár kétségtelenül észbontóan hatott –, hanem a szavaival is, amelyekből még a megjelenésénél is erőteljesebb érzékiség áradt. Helyesebben árasztotta, hiszen – míg a férfiak eszüket vesztették – ő nagyon is észnél volt! Tudatosan építette fel magát és élt a maximálisra turbózott készségeivel, képességeivel. Az eredmény pedig minden várakozását felülmúlta. Egyben motiválta is, hogy még többet, még jobbat és jobban – mert még több gyönyörre vágyott.

Gyönyörre, amit a siker és az uralkodás íze okozott, amelynek szinte rabjává vált. Erre vágyott régóta… – hogy megőrüljenek érte, elolvadjanak tőle, hogy az ujja köré csavarhassa őket. Hogy vágyakozó kiskamaszt csináljon még a korábban elérhetetlennek tűnő szupermacsókból is!

Na jó, korábban nem csak a szupermacsók voltak elérhetetlenek számára, hiszen jószerivel észre sem vették a férfiak. És még ez volt a jobbik eset, mert legalább megmenekült azoktól a megalázóan lesajnáló pillantásoktól, amelyek akkor döfték szíven, amikor próbálta észrevetetni magát, hogy: „Helló, én is nő vagyok…!”

Ebből lett elege, miközben vágyott arra, ami minden nőnek kijár.

Kijárna! – javította ki saját magát, amikor belátta, hogy bizony női szemmel sem tetszik neki, aki visszanéz rá a tükörből. A férfi szembe pedig nem is akart belegondolni… Azokéba különösen nem, akiknek esetleg és mégis… „Isten ments egy olyan pasitól, aki ugyanolyan férfiban, mint én nőben!” – mondta magának, miközben kirázta a hideg. „Nem leszek olyan szamár, aki beéri azzal a szamárral, akinek jó lennék szamárnak, »Ha ló nincs…« alapon!” – fogalmazta meg kegyetlen őszinteséggel. Majd hátat fordított a tükör mutatta valóságának, amelyben esélye sem volt… és belépett a virtuális világba: megteremtette – ahogy elnevezte – Avatar-Queent. Azaz virtuális önmagát. 

És a virtuális világ nagyon is valós örömökkel és gyönyörűséggel szolgált – olyannyira, hogy lassan azt tekintette valódi világának. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen ott teremtette meg magának azt az életet, amit a valóságban nem tudott elérni, kialakítani. Ott élt úgy, ahogy a valóságban szeretett volna – és ott volt az, aki mindig is lenni akart.

Eddig ez teljesen hétköznapi történet, hiszen világszerte milliók élik a virtuális világban azt az életet, amire a valóságos életben esélyük sincs. Nők és férfiak, fiatalok és öregek… Akár: nők férfiként, férfiak nőként, gyerekek felnőttként, öregek fiatalként. Szegények gazdagként… Senkik valakiként. Gyávák bátorként. Csúnyák szépként – csábítóként és hódítóként, olyanok, akiken a valós életben simán keresztülnéznek.

Igen, ezek valóban teljesen hétköznapi történetek… – csupán bele kell pillantani blogokba, fórumokba… Megannyi kiélési (lelki önkielégítési) törekvés – önmaguk, környezetük és/vagy a társadalmi normák, netán a törvények által elfojtott ösztönök, vágyak… Kezdve a legdurvábbtól – legyen szó agresszivitásról vagy szexualitásról! Vagy egyszerre mindkettőről: a virtuális térben szexuálisan kiélt erőszak keltette orgazmusról, vagy a szexuális ösztönből fakadó erőszak kiéléséből támadt kéjről. Netán ezek szublimált formájáról – bár a virtuális valóságra éppen nem a szublimáció jellemző, de azért erre is akad példa. Mint ahogy mindenre.

De térjünk vissza Avatar-Queenre!

Amióta az eszét tudta, kövér volt. És frusztrált – éppen a kövérsége miatt. Aztán még kövérebb lett – éppen a frusztráltsága miatt. Ő nem lány volt, hanem dagi! Már az óvodában is. Az iskolában a fiúk lányokba voltak szerelmesek – dagiba soha. Ő se – neki se kellett volna egyetlen dagi sem („fiú helyett”)… elnézte őket a tornaórán meg a strandon… röntgenszeme pucérra vetkőzette őket… brrr!

Szóval amióta az eszét tudta, szenvedett. És vágyakozott, hogy ő is lány lehessen, aki után vágyakoznak, akibe szerelmesek, akiért megőrülnek. Megpróbálkozott mindennel – de a fogyókúrákkal csak az önbizalma és önbecsülése fogyott. Az alkalmilag leadott kilók helyébe viszont kétszer annyit hízott vissza. Bezzeg az önbizalom- és önbecsülésfogyás tartós volt!

Csak ideig-óráig jelentett neki elégtételt, ha az ünnepelt szépségek „Hű de ronda smink nélkül!” fotóiban gyönyörködhetett. Meg a nagy Photoshop-leleplezésekben, hogy a szupernők szuperfotói sokszor egyben szuperhamisítások is. Egy olyan fake-hamisítás adta neki az Avatar-Queen ötletét, amelyen egy közismerten visszafogott sztár arcát varázsolták egy pornóképre. Először csak eljátszott a gondolattal… aztán meg egy grafikai programmal: egy szuperbombázó testére hamisította rá a saját fejét. Csak hát nem stimmelt a feje, mert ugyebár az egy dagi feje volt, nem egy szuperbombázóé. Alkatilag rendben lett volna, sőt… csak hát a zsír. Sebaj, ismét a grafikai program – beleizzadt, de sikerült! Élvezettel nézte virtuális énjét: Avatar-Queent!

És a királynő uralkodni akart – kiélvezni királynőségét és alattvalói csodálatát. Utóbbihoz alattvalókat kellett teremtenie, amire csak a virtuális világ adott lehetőséget, hiszen Avatar-Queen is csak ott jelenhetett meg. Előtte azonban meg kellett teremtenie a saját, Avatar-Queen személyiségét. Természetesen a valós vágyainak megfelelő személyiségjegyekkel ruházta fel virtuális alteregóját – úgy, hogy azok majd az oly régóta vágyott érzelmeket váltsák ki irányában. Hogy a dagi helyett végre a nőt(!), a csodálatos, őrjítően szexi nőt(!) lássák benne, akit meg akarnak hódítani… – miközben hódolnak és behódolnak neki.

Avatar-Queent sokkal egyszerűbb volt vizuálisan megteremteni, mint felruházni a szükséges személyiségjegyekkel. Hiszen – például – hogy lehet gondolkodásában csábító az, aki addig csak az elutasítást és az abból fakadó kudarcokat tapasztalta meg? Nagyon más az érzelmi szótára is a veszteseknek és a győzteseknek – neki is le kellett cserélnie a szótárát. De ez sem olyan egyszerű, mint az egyik helyett a másikat levenni a könyvespolcról. Ráadásul nagyon megnehezítette a helyzetét, hogy a valóságban még mindig dagiként kezelték, hiába rajzolta meg ellenállhatatlanul csábító virtuális énjét, Avatar-Queent. Hiába lapozott bele Avatar-Queen hódító-győztes szótárába, sokáig a dagi taszító-vesztes szótárának szavait találta benne.

De nem adta fel, nem törte le a kudarc, folyamatosan kereste Avatar-Queen szavait, alakította a gondolkodását. Figyelt és jegyzetelt. Figyelte a csábítókat, hódítókat, és lejegyezte szavaikat… Próbálgatta, ízlelgette őket – kimondta és leírta így és úgy. Próbálta magába szívni, a magáévá tenni őket, hogy előbb-utóbb majd belőle fakadhassanak. Lassú folyamat volt, de egy idő után mind könnyebben kapcsolta át az agyát Avatar-Queenbe.

Csak akkor jelent meg Avatar-Queenként az interneten, amikor már érzelmileg is elérkezettnek érezte az időt, mert eggyé vált virtuális alteregójával. Egy profi piackutató alaposságával mérte fel, hogy hol jelenjen meg. (Ez a piackutatói alaposság végül is már a „termék”, azaz az Avatar-Queen megtervezésekor is működött, hiszen azzal is tisztába kellett jönnie, hogy milyen kommunikációval válthatja ki a vágyott érzelmeket. Erről írtam az előző két bekezdésben.) Egy társkereső fórumát választotta indulásképpen. Az azonnali siker megdöbbentette: rögvest hódolók hada vette körül… de nem ismétlem a bevezetőben már leírtakat.  

Két dologgal viszont nem foglalkoztam idáig, olyanokkal, amelyeknek az eddig leírtak csupán az előjátékát jelentették.

Az első a virtuális lét korlátaiból fakadt – helyesebben abból, hogy Avatar-Queen csak a világhálón, ott is csak fórumokon, chatelésben működhetett, hiszen már a videochat is vállalhatatlan volt, a személyes találkozásokról, randikról nem is szólva. Pedig hát nemcsak lelki, hanem testi kielégülésre is vágyott! Sőt, egy idő után egyenesen úgy érezte, hogy a lelki kielégülése is veszélybe kerül a testi kielégületlensége miatt. Paradox módon a lelki kielégülés csak fokozta a testi kielégületlenséget, az abból eredő olthatatlan vágyat, hogy végre hús-vér nőként szeressék.

Bizonyára ez is közrejátszott a második változásban. De csak közrejátszott, mert – ahogy utólag visszagondolt rá – egyértelműen érezte: Avatar-Queenné alakulása megelőzte. Nem, már nem a virtuálisról van szó, hanem a valódiról, hogy szinte észre sem vette, de valóban elkezdett Avatar-Queenként gondolkodni és élni a hétköznapokban is. A valóságban!     

A virtuális világban aratott valós sikerei átprogramozták az agyát, egyre ritkábban kapcsolt vissza dagi-vesztesbe. Egyrészt: bizonyos dimenziókban már győztes volt! Másrészt: egyre kevésbé volt dagi! Maga is megdöbbenve tapasztalta a változást, mert nem volt semmilyen fogadkozás meg koplalási próbálkozás, „csupán” már Avatar-Queenként gondolkodott és élt. Márpedig Avatar-Queen nem zabált, nem fojtotta nasiba a kudarcait, hiszen Avatar-Queen sikeres volt és boldog! Avatar-Queen odafigyelt magára, sportolt – nem is tudná megmondani, hogyan került a fitneszterembe, mikor vette meg a bérletet, mikor indult először futni. Azt sem, hogy mikortól alakította át az étrendjét…

Megteremtette Avatar-Queent – Avatar-Queen pedig őt.

Valójában virtuális ÉNje inkarnálódott a valóságba. Az történt, hogy a virtuális Avatar-Queen után megteremtette a valóságos Avatar-Queent is, végre lecserélhette avatárját a valódi fotójára. Mert a saját teste már vonzóbb volt, mint a hamisított!

Így koronázta magát önazonos ÉN-je királynőjévé!