Vipi-blog


Hideg zuhany

2026. január 07. - Ms. Vipi

Egyre fokozódó vágyakozással nézte a feleségét, aki három másik nővel együtt, nem messze tőle, a kerti asztalnál dolgozott. Az asszony egy pillantást sem vetett rá, pedig a férfi biztos volt benne, hogy észrevette, milyen vágyakozással figyeli. Talán éppen azért kerülte a tekintetét – mármint azért,…

Tovább

„Megtértem!”

2025. augusztus 30. - Ms. Vipi

„Megtértem!” – válaszolta huncut boldogsággal a hangjában. „Meg se ismertelek – vallottam be előtte Katicának, aki jó régen, hirtelen és nyomtalanul eltűnt a látóteremből –, mintha ezer éve lenne, hogy utoljára…” „Annyi azért nincs, de van néhány…” – felelte, és ragyogott. Úgy, ahogy talán még sosem…

Tovább

„Szenteltvíz folyik az ereiben!”

2025. július 27. - Ms. Vipi

„Persze hogy észrevettem a változást, ami apránként… Hogy megjelent a vallás az életünkben, helyesebben az övében, és ezért aztán az enyémben is… De az már sok, sőt sokk volt, hogy közénk feküdt az ágyba, illetve elfektette mellőlem… külön szobába. Nem vagyok szexmániás, de azért… szóval a…

Tovább

„Ez is egy ugyanolyan munka”

2025. április 23. - Ms. Vipi

„Ez is egy ugyanolyan munka, mint bármelyik másik munka” ‒ olvastam korábban az egyik bulvármédia-véleményvezértől egy hazai ex-felnőttfilmcsillag körül kirobbant botrány kapcsán. (Most valahogy „előhívódott”.)  A szerző szerint a szervezett botránykeltés(!) az igazi botrány (merthogy szerinte…

Tovább

A sivatag virágaiért ‒ a nőiesség megcsonkítása ellen

2025. április 05. - Ms. Vipi

Waris Dirie-t, neve szerint is a sivatag csodálatos szépségű virágát látod a képen. Azt a világhíres egykori szupermodellt, aki mozgósító erejű vallomásával – miszerint gyermekként ő is átesett a barbár „nővé avatási” szertartáson – felemelte szavát a kislányok „körülmetélése”, valójában…

Tovább
süti beállítások módosítása