In medias res: Te beleélveznél a kamerába? Nem… nem, kedves férfi Olvasóm, nem arról van szó, hogy belevernéd-e! Csupán arról, hogy – és természetesen nőknek is szól a kérdés –: megengednéd-e, hogy felvegyék az orgazmusodat, és aztán „közkinccsé” tegyék? Minimum online média – globális terítés. A Te felvételedet összevágják a többi nyíltszíni elélvezőével, aztán a világhír!

De addig is, amíg beüt az „instant” világhír, röhöghet a szomszéd, szörnyülködhet a szomszéd néni… Vagy fordítva, ki-ki habitusa szerint… Családtagok, ismerősök, barátok, kollégák… szóval bárki. „Láttam ám a húgodat a neten… jól megadta magának!” … „Hát apám, azt hittem magam alá rosálok, baszod, amilyen pofákat vágtál közben! Mintha kutyák kapták volna be a virslidet!” Pedig a „virslit” nem is lehet látni, ahogy a „felvágottat” sem!

Nem, mert csak melltől felfelé mutatják… lényegében premier plánban, hiszen mindenki az arcokat nézi!

Az orgazmus-grimaszokat.

Van, aki szinte belehal, olyan is, aki elszáll…

Ahány ember, annyi orgazmus… és mindegyik egy-egy egyéni grimaszsorozat…

Ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két egyforma orgazmus-nyomat sem!

De vissza a kérdésre: Te bevállalnád?

Finoman diszkrét környezet: egy videó pornó-inspirációval a masztihoz, amit csak „rejtett kamera” lát (ott a helyszínen), helyesebben az se, hiszen melltől felfelé… a kézimunkát nem veszi. Szóval csak az orgazmus-grimaszaidat láthatja a világ.

Nos, bevállalnád?

Bátorságból? Brahiból? Pénzért? (Az se számítana, hogy anyád, apád, testvéred… stb.?)

Tehát: igen vagy nem?

Én biztosan nem!

Mert nem tartozik senkire… őszintén szólva, még rám se! Nem vagyok kíváncsi rá, hogy milyen pofákat vágok közben. És nem azért, mintha attól félnék, hogy a következő szeretkezésem előtt már az járna a fejemben, hogy: „Jesszus, csak nehogy olyan képet vágjak!” Nem, mert ha a férjem eddig megállta röhögés nélkül… és még halálra se rémült, akkor úgy tűnik, nincs mitől tartanom.

Én nem! Egyszerűen miért röhögtetném ki magam? És ez arra az esetre vonatkozik, ha egy szál magam lennék, nem kellene tekintettel lennem senki hozzátartozóra…

És Te? Nos, döntöttél?

És ha mindez – mint kiderült – tudományos kutatás? Hogy kutassák egymást a kíváncsi tudósok? Egyetértek! És mennyivel autentikusabb lenne majd az elemzés a saját élményeik alapján!

Nagydoktori abból, hogy kinek mi ül ki az arcára, miközben önmagán matat!

Milyen szép is lenne… egy kis élő prezi, miután átvették a megosztott Nobel-díjat!

Boldog mosoly az arcokon…

Nem… nem grimasz…

Az talán valamelyik tudományos asszisztens arcán: „Baszki, én vertem ki… azt ezek kapják a Nobelt!” De sebaj, a vigasz mindig kéznél van! Utána mindjárt jobb képet vág a dologhoz! Ha nem is a Nobel-díjhoz, amelyből pofátlanul kihagyták!