„Mi a péniszért akarnék egy »szál« vulvára vetkőzni bárki előtt is…?” – kiáltott fel a mélységesen mély, ateista tudatalattim kápolnájában imádkozó szelíd apáca, ahogy arra a cikkcímre pillantottam, amelyik szinte parancsolóan kérdez rá, valahogy így: „Ugye, te is akarsz magadról bombasztikusan artisztikus aktfotó-sorozatot?” A kérdés azt sugallja, hogy akarnom kellene, helyesebben kell, ahogy más hasonló írások szerzői rám is parancsolnak. Agyam beindult, egy átlagasszonyba „empatizálta” magát. (Bocs, a nyelvi merényletért – nyilván ez is a cikk[ek] hatása!) Íme az eredmény.
Miután a mélységesen mély, ateista tudatalattim kápolnájában imádkozó szelíd apácát elküldtem meggyónni az imént elkövetett verbális bűnét, már „decensebb” módon (hahaha!), ismét elgondolkodtam, hogy: Mi a faszért is kellene egy „szál” pinára vetkőznöm bárki előtt is, hogy majd kiélhesse rajtam(!), kvázi rám ejakulálva, a „magas művészetét”? Természetesen szigorúan az én örömömre. (Ismét hahaha!)
Kétségtelen hedonizmusom még nem jelezte, hogy ellenállhatatlan vágyat érez a muffom és a cickóim megörökíttetésére a maguk természetes, meztelen szépségében, plusz bombasztikusan-artisztikusan felturbózva. Mert úgy az igazi a természetes, meztelen szépség, bombasztikusan-artisztikusan felturbózva! Szóval minden eddigi médiadiktátum ellenére sem éreztem vágyat, hogy… Mert minek? Ott a tükör, ha annyira gyönyörködni akarok magamban, kiélve mélységesen mély tudatalattim kéjsóvár narcissismusát. Persze a tükör nem művész, mutatott képe sem feltétlenül artisztikus. (Utóbbit azért kikérem magamnak, merthogy: NAHÁT már!!) Tudatalattim kéjsóvár narcissizmusa azért csak megszólalt bennem (az a ribanc már csak ilyen!), hogy milyen jó lenne majd harminc év múlva elmerülni egykori, bombasztikusan-artisztikusan felturbózott természetes, meztelen szépségemben. Tőlem azonban távol áll az efféle érzelmi maszturbulencia. (Nem úgy, mint tőle.) Szóval, köszike nem, magamnak nem.
Akkor kinek? A férjemnek? Minek, hogy a bombasztikusan-artisztikusan felturbózott után csalódás legyen a valódi? (A csalódás persze csak vicc volt, NANÁ HOGY!) Szóval, minek, amikor itt vagyok neki hús-vér 3D-ben! Hogy majd harminc év múlva… hogy felidézze, milyen fasz-állító voltam egykoron? Vérdoppingnak a farkába, hátha összejön még valami? Nem, köszike – és ezzel le is mondtam az én drágám késői öröméről. Oké, talán szemétség, de mentségemre szolgáljon, ezzel együtt a magaméról is. Majd más módszerrel próbálkozunk, ha ne adj isten mégis doppingra lenne szüksége az én drágám drágaságának.
Kik jöhetnek még szóba? A gyerekeim? NA NEM!! Ez a perverzió nálam szóba sem jöhet. Viszont a nálam két x-szel fiatalabb szomszédlány szerint ez tök okés!, mert ő bizony megörökítteti majd a szépségét a maga természetes, meztelen, de bombasztikusan-artisztikusan felturbózott valóságában, hogy majd megmutathassa a kölköknek (ha majd lesznek neki, és már felnőttek lesznek), hogy milyen kurva jó csaj volt az anyucijuk. Pár éve vallotta be eme vágyát nekem, azóta született már egy fia, úgyhogy egy sráca már van az eljövendő, Ilyen szupi csaj voltam! című tárlatvezetéshez. Talán rá is kérdez majd, hogy: „Mit szólsz a didkóimhoz? Tök szupik voltak, mi?” Tán azt is megbeszélik majd, hogy jobb lett volna, ha leborotválta volna a pamacsot a lába közül; vagy éppen azt, hogy miért volt bébipuncija felnőtt nő létére.
Szóval nálam ez sem lesz – lemondok az ilyen sikerélményekről. (Mert persze miért ne dicsérnének meg majd a gyermekeim?! Miközben talán feszengenének… Már ha egyáltalán kötélnek állnának, hogy a jó édesanyjuk egykor volt, bombasztikusan-artisztikusan felturbózott, természetes, meztelen szépségében gyönyörködjenek.)
Tehát nem akarok művészi aktfotó-sorozatot magamról – mondhatni: ez a meztelen igazság (hogy azért mégis meztelenkedjek egy kicsit).
Itt be is fejeztem volna, de hirtelen beugrott a kérdés, hogy: „Mi a helyzet a pasikkal?” Mármint az ő bombasztikusan-artisztikusan felturbózott természetes, meztelen szépségüket bemutató aktfotó-sorozatokkal. Pontosabban azzal, hogy nekik miért nem ajánlják kötelező napiparancsban, hogy: „Vetkőzz, pucsíts…!” Nehogy már ne! Miféle mocskos szexista diszkrimináció(!) az ilyen? Különben mi lesz velük harminc év múlva, ha nem tudnak majd eldicsekedni a gyerekeiknek, hogy milyen – a csodálatos aktfotó-sorozaton a maga bombasztikusan-artisztikusan felturbózott természetes, meztelen szépségében látható – szuperalfahím volt a szülőapjuk. (Miközben a feleségük kéjesen könnyes szemmel, nagyokat sóhajtva emlékezik... – talán sosem volt orgazmusaira.) Oké, ez csak vicc volt, hiszen a férjemnek sem ajánlanám napiparancsban azt, amit magam is visszautasítok. Csak úgy mellékesen: a pasik büszkeségét (szuperALFAHÍMTAGjukat!) vajon mennyire lehet – persze szigorúan bombasztikusan-artisztikusan – felturbózni a fotókon, hogy azért még ne legyenek szeméremsértők, netán egyenesen toxikusan maszkulinok, miközben azért méltón prezentálják NAGYságukat!
Ui.: Még egy beugró kérdés. Vajon az örökkévalóságnak megörökítendő pucérkodást „ajánló” újságírónők(!) már megörvendeztették magukat és/vagy szeretteiket a saját, bombasztikusan-artisztikusan felturbózott természetes, meztelen szépségüket bemutató aktfotó-sorozattal? És ha igen, akkor még miért NEM?
