Az egyik reggeli – visszakereshető – tévéműsorban hangzott el a következő gondolat (amelyre a címben rákérdeztem): „…minden nőben van valahol mélyen egy pornószínésznő. Most komolyan. Aki szeretne szexi lenni, vonzó lenni, minden nőben valahol van egy ilyen lélekrész.” Én nem láttam a műsort, az egyik portálon találkoztam a „hírrel” (ami elég gyorsan több helyen is megjelent a neten a kattintásvadászat jegyében). A híradás szerzője szerint „spiritualitásra fogékony a műsorvezetőnő”, aki az idézett megállapítást megfogalmazta. Biztosan így van, nem ismerem sem a neves médiaszemélyiséget, sem a munkásságát, de a fenti gondolatban speciel semmilyen spiritualitást nem érzek. Ez nyilván az én hibám – vállalom.
Ha elfogadjuk tételmondatnak, hogy „minden nőben van valahol mélyen egy pornószínésznő”, akkor azt is elfogadhatjuk, hogy minden nőben van valahol mélyen egy apáca. De nem ezért került ide illusztrációnak a valódi spiritualitást(!) sugárzó apáca, hanem az idézett gondolat/vélemény abszurditását igazolandó. Mert hiszen vannak apácák is, akik – ugyebár – szintén nők(!), és a magam részéről meg sem próbálom beléjük érezni a pornószínésznőséget! Miért is tenném, amikor – ateista(!) létemre – mélyen tisztelem az elkötelezettségüket, ami áthatja életüket. Nem részletezem, mert nem is kell. Ők joggal kikérhetnék maguknak a „spiritualitásra fogékony” műsorvezetőnő véleményét. (Persze nyilván nem találkoztak vele – jobb is nekik.) Természetesen mások is tiltakozhatnak, akik nem gondolják, hogy valahol mélyen pornószínésznők lennének (lennénk).
Egyébként, ahogy nem hiszem, hogy „minden nőben van valahol mélyen egy pornószínésznő”, úgy azt sem hiszem, hogy minden nőben van valahol mélyen egy apáca. Eleve a minden nő… Mint – vagy negyed százada – a marketing szakértő(!?), aki szerint: „Minden nő használ vibrátort, csak nem mindegyik vallja be.” Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy röhögjek. Aztán az utóbbit választottam. Nem szeretem, amikor a mindennel vagy a semmivel dobálózik valaki. Ahogy a mindig és a soha is csak nagyon indokolt esetben használható szerintem. (Nem jövök több, hasonló példával.)
Érdekes, hogy rövid időn belül már másodszor találkozom a nőket a „színészettel” összekapcsolni próbálkozó, erőltetett gondolattal. Az első így hangzott: „…még a legideálisabb párkapcsolatot is csak a nők sokféle szerepet játszani tudó, »színészi« tehetsége képes összetartani.” Aztán – szintén ő – azonnal megmagyarázza, hogy a „színészet” nem színészet… merthogy éppen arról van szó, hogy a nő önmagát adja, a maga a teljes spektrumában: szerető, örömlány, szexológus, pszichológus… szakács és takarítónő…”
Elgondolkodtató az is, hogy milyen gyakran igyekeznek elfogadtatni velünk a pornószínészetet. Egy korábbi posztomban (lásd itt!) már foglalkoztam azzal a véleményvezéri gondolattal, hogy „…a pornószínészet ugyanolyan munka, mint a többi”. (Nyilván, mint a gyermekorvosé, tanáré…) A „spiritualitásra fogékony” műsorvezetőnő pedig egyszerűen a nőkbe magyarázná (szuggerálná?), hogy bennük is, vagyis hogy valahol mélyen, ők maguk is… Mellesleg attól, hogy valaki szeretne vonzó, uram bocsá’ szexi lenni, attól még köze nincs a pornószínészethez. Visszatérve a nőkbe magyarázási kísérletre: nem tudom, nem is érdekel a szóban forgó reggeli műsor nézői szegmentációja. Viszont a műsoridő-sáv valószínűsítheti, hogy jellemzően nyugdíjas korú nők és fiatal, a kisgyermekükkel vagy kisgyermekeikkel otthon lévő anyukák teszik ki a többséget. Vajon hogyan reagál az első, és hogyan a második korcsoport? Megnézik magukat lélektükrükben… vagy egyszerűen mosolyogva elengedik a fülük mellett?
Nem vitatható azonban, hogy lehetnek olyanok, akiknél a tudatos kontroll-szint alatt beoson, belopakodik, besurran a tudatalattiba, hogy: „…végül is, hát bennem is… hiszen megmondta ez a kedves spiritualitásra fogékony műsorvezetőnő”. Mások esetleg a véleményvezéri tételt boncolgatják, majd megállapítják, hogy: „Tényleg, miért vagyok olyan nagyra a gyermekorvosi munkámmal, miért lenne az különb, mint a pornószínésznőé?”
A hétköznapi életből tudjuk, hogy vigyázni kell a besurranókkal, mert védeni kell az értékeinket. Szerintem legalább ugyanennyire vigyázzunk a belső értékeinkre is!
