„Már az is érthetetlen volt, hogy az én drágalátos hugicám egyszer csak közli, hogy kihűlt a házassága, már nem azt érzi, mint amikor megismerkedtek… Még jó hogy! Huszonkét év házasság után mit kellene éreznie… nonstop kéjes nászéjszakát?” Talán az idegesség miatt… mélyebbre ment a cigarettafüst, mert fulladni kezdett, de a köhögés után hasonló indulattal folytatta. „Szóval… érthetetlen volt! Aztán elváltak… úgy egy éve, most meg kedvesen mosolyogva megkérdi tőlem, hogy mit szólnék, ha összeköltözne egy nővel...” – Ismét fulladni kezdett a cigarettafüsttől… meg az indulattól is. „Merthogy beleszeretett! … És hogy mit szólnék…?”

„Értékelem, hogy te itt egy Pretty Woman-sztorin fáradozol… vagy hogy is mondjam…” – kezdte a lány, miközben a harisnyakötőjét igazgatta. – „Csakhogy én nem vagyok Vivian… nemcsak neked… hanem egyáltalán nem. Ahogy te sem vagy Edward… legalábbis nekem nem! Ne érts félre!” – mondta, és egy puszit nyomott a férfi feje búbjára. „Hagyjuk az eufémizmusokat: én egy prosti vagyok… minőségi, de prosti! Te pedig az egyik ügyfelem, VIP-ügyfelem, ha úgy tetszik. Bár inkább úgy fogalmazok, mert ez tükrözi leginkább az érzelmeimet, hogy igen kedves ügyfelem. Igen kedves, és már ezzel is túlléptem az alapszabályt, hogy ne keverjünk érzelmeket az üzletbe!”

1., Nincs az a pénz – tiltakozott a nő –, hogy én ennyiért…!

2., Kellene valaki – mondta a nő a barátnőjének –, akit legalább utálhatok.

3., Még hogy szerelmes, én – tiltakozott a nő –, nem vagyok én mazochista!

„Hogy én, meleg?” – kérdez vissza a férfi, és csodálkozva néz kolléganője türkiz szemébe, amely türelmetlenül várja a választ, és nyilván a meta-jelzésekből akarja megtudni az igazságot. A férfi legalábbis így érzi, és elmosolyodik. „Nem, nem… – feleli elgondolkodva – inkább azt mondanám, hogy hideg.” Most a nő csodálkozik, a türkiz röntgen-szemek erről árulkodnak.

Mottó helyett: Sokszor a folytatás a legnehezebb újrakezdés. // Lépjünk tovább! „Létezik olyan szerelem, amitől úgy érzed, bármi lehetséges. Te is érezhetsz még így” – az Éjjel a parton című filmben Adrienne Willis mondja ezt a lányának, aki korábban semmi megértést nem tanúsított iránta, amiért nem fogadta vissza férjét, aki a legjobb barátnőjével csalta, sőt, hozzá is költözött. (Ha nem láttad a filmet, az illusztráció alatt nézd meg a trailerjét!) Szinte biztos, Adrienne és Jack Willis házassága is olyan szerelemmel indult, amely azt ígérte, hogy bármi lehetséges.

Csodálkozva néztem a barátnőm arcát, amiről vélhetően az én reakcióm keltette döbbenete meredt rám, mert mi tagadás, azt hittem, rosszul hallok, amikor boldog sóhajjal és mosollyal kísérve kijelentette: „A pornó mentette meg a házasságomat.” Utána szomorkásra váltott: „Nem is örülsz?” Mire én sietve rávágtam, hogy: „Dehogyisnem!” Igazat megvallva, magam is éreztem, hogy annyira azért nem lehettem meggyőző – ezt azonnal vissza is igazolta: „Ez aztán a kongruens válasz…” Én is szakmázva mentegetőztem: „Édesem, a kifogásolt inkongruencia oka te magad vagy, pontosabban a korábban százszor hallott panaszod, hogy a pornó teszi tönkre a házasságodat!”

1.,
– Nem fogsz bennem csalódni… – ígéri a férfi a nőnek.
– Kellemesen sem?

2.,
– De hisz’ lesi minden kívánságodat! – csodálkozik az asszony a barátnője panaszát hallgatva.
– Lesi? Komolyan? Akkor már rég elhúzott volna a francba!

A művésznő arcát figyelem a nagyjelenete előtt (meg persze közben és utána), amelynek hatására – mint utólag megtudtam – katartikus élményt kellett volna átélnem. Ott, a koncerten is, meg itt, a monitor előtt is, amikor újra és újra megnézem a YouTube-ra feltöltött felvételt. De nem jön… nem jön az istennek sem! Pedig a művésznő mindent megtett az „önkifejezés” jegyében: falatnyi topja után szuperminijét is ledobva, előbb a bugyikájából kikandikáló fanszőrzetét villantotta meg, majd gyorsan megszabadult a tangácskájától is, és elénk tárta a „magas művészi mondanivaló”-t.