Eldöntötte: a méhében megfogant csöppnyi élet pusztuljon! Mert hogyisne, még hogy egy gyerek! De hiszen akkor vége lenne a nonstop Carpe diem!-nek. „Márpedig élni tudni kell…” – szokta makogni félrészegen, mert ivott keményen. Nem volt válogatós – suli után gyakran a legközelebbi csehó felé vette az irányt. Simán kiszolgálták – hála a nonstop Carpe diem!-nek, legalább öt évvel idősebbnek nézett ki a koránál. Ha az elfogyasztott alkohol, pasik, cigi… alapján nézzük, akár harminc évvel is öregebb volt az életkoránál! Volt. Mert szétégett… Volt gimis osztálytársnőmről beszélek.

Mostanában ismét többször belefutottam az Élj a mának! buzdításba… ráadásul igazán „magas bölcseleti” szinten. Nekem meg azonnal ő jut eszembe, ha ezzel találkozom. Bár ő Carpe diem!-et mondott helyette… már amikor ki tudta mondani, mert annyira a „mának élt”, hogy nem mindig sikerült neki. A szóbeli érettségi előtt derült ki, hogy állapotos… aztán már „éretten” ment az abortuszra. Merthogy: Élj a mának! 

Szóval mindig ő jut eszembe, az ő elhamvadó arcát látom, valahányszor az Élj a mának! vagy az elegánsabb, „elitebb” – mert „Nem vagyunk mi prosztók!” – Carpe diem! „életfilozófiával” találkozom. Magyarul az alkoholizálással, promiszkuitással, narkóval… „hedonista” nihilizmussal… azzal, ahogy szürkeségük és céltalanságuk labirintusából az élvezetek esztelen hajszolásával próbálnak menekülni.

Élvezetek. De miért csak az alkohol, a promiszkuitás, a narkó…? Mintha más élvezetek nem is léteznének. Nem fogok prédikálni magasabb rendű meg igazán emberhez méltó élvezetekről… minden épeszű ember tudja, mert átélte, átéli…

Közben én is azt mondom: Élj a mának! – vagy ha úgy jobban tetszik, Carpe diem! És megint nem prédikálok arról, hogy magasabb rendű meg igazán emberhez méltó… és hogy élhetünk úgy a mának, hogy nem a holnapot éljük fel ma, meg hogy ez az igazi élvezet…

Pedig de!

Ui.: Csak azokat a „bölcseket” tudnám feledni! És áldozataikat… akik igazából önmaguk áldozatai, akiken beteljesedett a Halj a mának! öngyilkosság.