A szerelem mindent elsöprő ereje. Mi jut róla eszedbe? … Vannak, akikben romantikus érzelmek és emlékek ébrednek arról, hogy a szerelem mindent legyőz… És a szenvedélyes csókra ráúszik a Happy End, akarom mondani, a The End. Miközben a valóságban – még ha sokan el is akarják hazudni maguknak(!) – a szerelem elsöprő ereje úgy nyilvánul meg, hogy kő kövön nem marad… „A szerelem mindent legyőz” pedig egész egyszerűen azt jelenti, hogy először a józan észt győzi le – ahogy a különféle agyszkennelési technikák kimutatják: a lejátszódó kémiai folyamatok az ún. józan ítélőképességért felelős agyterületet is kikapcsolják.

Mindnyájan boldogságra vágyunk, amelynek szeretettségünk, megbecsülésünk és elismertségünk is része. Sajnálatos, hogy olyan ritkán kapjuk meg, amilyen nagy szükségünk van rá. Alap lelki igényünkről van szó, hiszen – például – a szeretetéhség legalább olyan kínzó érzés, mint az éhség, és a szeretetéhínségbe éppúgy bele lehet halni, mint az éhínségbe.

1.,
– Anyu, mi az az orgazmus… izé? – kérdi a lány.
– Ha én azt tudnám!

2.,
– Nem zavar, hogy fizetsz a szexért?
– És téged, hogy fizetnek neked a szexért?

Akár egyetlen meggondolatlan mondatunk is teljes erkölcsi megsemmisülésünkhöz vezethet (már ha egyáltalán morális lények vagyunk), mert a szóbumeráng is visszatér. Ilyeténképpen akár akaratlan verbális öngyilkosságnak is tekinthetjük. Miközben – csak úgy, mellesleg… – egyben kapcsolatgyilkos is lehet. Talán éppen a legszebb kapcsolatot tépi szét. Igen, a szülő és gyermeke közöttire gondolok, azon belül is a lehető legintimebbre, ami anyát és lányát forrasztja össze lelkileg. Már ahol… Egy pár évvel ezelőtti történetet mesélek el: kellemes falusi vasárnap délután… idilli környezet…

„Megtértem!” – válaszolta huncut boldogsággal a hangjában. „Meg se ismertelek – vallottam be előtte Katicának, aki jó régen, hirtelen és nyomtalanul eltűnt a látóteremből –, mintha ezer éve lenne, hogy utoljára…” „Annyi azért nincs, de van néhány…” – felelte, és ragyogott. Úgy, ahogy talán még sosem láttam! „Mintha kicseréltek volna!” – mondtam neki, és úgy is éreztem. „Megtértem!” – ismételte meg csillogó szemmel. (Kongruencia! – lelkendezett bennem egy kommunikációs szakértő: azt mondja a szeme is, amit a szája… mindene azt mondja… sugározza!) „Meghaltam, hogy újjászülethessek!” – kezdett bele, és azonnal el is komorodott, a hangja, a szeme…

1., Nemi úton terjedő lelki betegsége volt.

2., Odadobta magát… aztán csodálkozott, hogy dobták.

3., Teljesen természetesnek találta a saját természetellenes hajlamait.

Nem emlékezett rá, hogy mikor volt utoljára ennyire begerjedve a férje, mikor csillogott ennyire a vágy a szemében, mikor volt ekkora szenvedély a csókjában és az ölelésében. Nem is hitte, hogy újra előhívhatók belőle ezek az érzések, ez az izzás. A férje hitte, és neki lett igaza – ismeri be, miközben figyeli, ahogy a csúcsra jutva robban, majd lassan lecsendesedik, két-három puszi, és átadva magát a boldog kielégültségnek, elnyúlik az ágyon. Aztán hirtelen feléje fordul, úgy látszik, eszébe jutott, hogy ő is itt van. Kezét nyújtja, majd mozdul, hogy megcsókolja őt is, ő azonban elhárítja, sőt fel is kel az ágyból.