Vipi-blog

A hülyeség ára

2025. június 26. - Ms. Vipi

Érdekes pár – mondtam a barátnőmnek, miután elváltunk ismerősétől és annak „vőlegényétől” (akit akként mutatott be nekünk), és közben majdnem elolvadt a gyönyörűségtől. Utóbbi egyébként abszolút érthető volt, mert a pasi kész Adonis volt. Szemben vele – és ennek a különbségnek szólt az „Érdekes pár” –, akit meglehetősen előnytelen külsővel vert meg a természet. (Sorry, a természet „nevében”!) Ráadásul ő nem érte be ennyivel, még rátett néhány lapáttal… kajából! (Nem, ez nem testszégyenítés, barátnőm mondta, hogy igazi érzelmi kajagép a csaj. Ha valaki, akkor ő maga „szégyenítette” a testét.) Volt is rajta legalább húsz kiló súlyfelesleg! Vajon mit eszik rajta ez a pasi? – kérdeztem magamtól.

a_hulyeseg_ara_cimkep_20250626_xxx.jpg

Tovább

Szex-rockisten vagy rock-szexisten? – Lenny Kravitz

2025. június 24. - Ms. Vipi

Nem mindegy? – kérdezhetné bárki. De, igazából mindegy – 2 in 1. (A blaszfémiavádat kerülendő, nevezhetjük szex-rockbálványnak és/vagy rock-szexbálványnak – így a political correctness is letudva.) A 2 in 1 igazából 3 in 1, a másik kettő forrása, a harmadik (vagy az az első?), a par excellence alfahímsége.

szex-rockisten_cimlapkep_20250624_xx.jpg

Tovább

Reváns az ágyban

2025. június 23. - Ms. Vipi

„Na jó, ebből elég volt!” – csattant fel az asszony, és szabadulni próbált a férje karjaiból. A férfi azonban mit sem hallott vagy akart hallani a szavaiból, és még nagyobb erővel és lendülettel folytatta… nyilván már csúcsközelben volt. Az asszony is úgy érezte, ezért minden erejét összeszedve támadt vissza. „Elééég, elég legyen!” – üvöltötte, a körmeit pedig a férje vállába vájta. A férfi feljajdult a fájdalomtól, és egy pillanatra erőtlenné vált. Ezt használta ki a nő: egy hirtelen mozdulattal szinte lerúgta magáról.

revans_az_agyban_cimkep_20250623_xxx.jpg

Tovább

„Kiverjem neked?”

2025. június 21. - Ms. Vipi

Félreértettél kedves férfi Olvasóm, ha már az e-mail címemet keresed, hogy jelentkezz! Mert nem arról van szó, hogy én Neked… (erre utalok az idézőjelekkel). Még csak nem is egy „díva” hirdetéséből idéztem, hogy aszongya: „Rózsadombi úriasszony… kezem maga a mennyország…” Sőt, nem is egy útszéli „angyal” fáradt ajánlata: „Kivergyem neked-e?” Nem bizony, hanem egy – most beugrott – „ókori” fórum-topic kérdésről van szó, pontosabban a benne alig-alig megbújó ajánlatról, hogy: „Kiverjem neked?” 

kiverjem_neked_cimkep_20250621_xxx.jpg

Tovább

Orgazmus premier plánban

2025. június 18. - Ms. Vipi

In medias res: Te beleélveznél a kamerába? Nem… nem, kedves férfi Olvasóm, nem arról van szó, hogy belevernéd-e! Csupán arról, hogy – és természetesen nőknek is szól a kérdés –: megengednéd-e, hogy felvegyék az orgazmusodat, és aztán „közkinccsé” tegyék? Minimum online médiaglobális terítés. A Te felvételedet összevágják a többi nyíltszíni elélvezőével, aztán a világhír!

orgazmus_premier_planban_20250618_xxx.jpg

Tovább

A szextechnikus „megtérése”

2025. június 15. - Ms. Vipi

Követni se lehetett a technikák és kütyük – úgy is mint garantáltan szuper BOLDOGSÁGkellékek(!) – végeláthatatlan sorát egy kedves szexguru korábbi sorozatában. Bőségesen ellátta jó tanácsokkal az örömkeresőket: mit és hogyan… És vonzóan ecsetelte a hihetetlen élményeket, amiket követői önmaguknak és párjuknak (vagy csupán partnerüknek) okozhatnak. Közben a magamfajtáknak olyan érzései lehettek, hogy azért kellenek az újabbnál is újabb (akár ősi és egzotikus!) fantasztikus technikák, és a szupernél is szuperebb kütyük, mert az előzőek mégsem… vagy csak ideig-óráig…

a_szextechnikus_megterese_cimkep_20250615_xx.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása