Szóval, az a nagy helyzet, hogy csak azért is Grace! Mármint a tizenkilenc éves – számomra feltétlenül, de nem vagyok egyedül ezzel – világcsoda, Grace Bowers, akit két éve követek egyre növekvő csodálattal. (De ezzel sem vagyok egyedül.) Akkor most arról, hogy miért a Csak azért is Grace! Nos, azért, mert eddig két videóját tettem be ide a blogomba, az elsőt hárman(!) nézték meg, a tegnapit eddig öten(!). De és tehát: csak azért is(!)… ezért először jöjjön a tegnapi első szuper-élményem!

1., Addig bosszantotta a felesége barátnője, amíg bele nem szeretett.

2., Minden nő a következő ágyába kergetett – vallotta be keserűen a férfi.

3., Az asszony nem talált semmi örömet a szexben… később már a férje sem.

Már jobban sajnálta a barátnőjét, mint saját magát… de ő csak magyarázta, magyarázta: „Te is tudod, a kémia! … Gondolhatod, hogy próbáltam… persze hogy megpróbáltam, de hát van, amivel szemben tehetetlenek vagyunk. Mondtam neki, hogy hagyjon… elvégre mi ezer éve barátnők vagyunk, de csak nem szállt le rólam. Meg magamnak is… persze… hogy hagyd… mégiscsak a barátnőd pasija! De csak nem szállt le rólam! … Kémia!”

„Nem, nem vagyok cinikus… nem is gúnyolódom… Képzeld: megértelek. Az igényeidet is. És azt se vonom kétségbe, hogy szerelmes vagy belém. Én is beléd, és éppen ezért mondom, hogy kész, vége, fejezzük be!” – mondta a nő a férfinak, akinek arcán értetlenség és keserűség látszott. A nő pedig az előbbi őszinteséggel és komolysággal folytatta: „Igen, éppen azért, mert szeretlek… és mert tőlem sosem kaphatnád meg azt, amire annyira vágysz! Nem akarlak boldogtalanná tenni… és magamat se, mert tudnám, hogy hiányzik neked… és hogy boldogtalan vagy miatta…”

1.,
– Már egy ideje merevedési gondjaim vannak… – mondja az idős férfi az orvosnak.
– Nos, uram… tehát az ön korában… ez bizony természetesnek mondható…
– Természetesnek… természetesnek, hogy nyolcvankét évesen órákon keresztül merevedésem van, ha csak ránézek egy nőre?

2.,
– Attól félek, hogy végigkíséri az életemet a trauma – magyarázza idegesen a jó negyvenes nő a pszichológusának –, hogy láttam a szüleimet szeretkezni…
– Bizony az ilyen gyermekkori traumák…
– Milyen gyermekkori traumák…? Cirka egy hónapja láttam őket, amint éppen nagyban…

Színház az egész világ, és színész benne minden nő és férfi – idézem szabadon Shakespeare mestert. Kissé átfogalmazva: mindnyájan szerepjátékok – sokszor akaratlan – résztvevői vagyunk. Igen, akaratlan résztvevői is, amikor mások osztanak ránk – akár tragikus – szerepet. (Amit nem áll módunkban visszaadni. Ebből a szempontból a világ mégsem olyan, mint a színház, ahol – döntésünk ódiumait vállalva, de – visszaadhatjuk a nem kívánt szerepet.)